Olyan ez, mint a klímaszorongás: félhetünk, de jobban járunk, ha inkább dolgozunk a megoldáson

Írta: Patakfalvi Dóra

Koralewsky Márk, a Share Now vezérigazgatója és dr. Erdős Sándor gyerekpszichiáter, az OncoVR kutatási projekt megálmodója, a Technológiával az Egészségért Alapítvány vezetője.

A Share Now autómegosztó szolgáltatás 2019-ben indult, és jelenleg 500 autóval működik Budapesten. A Wallis szolgáltatásának újdonsága, hogy az autó egy applikáción keresztül nagyon egyszerűen és gyorsan kibérelhető, akár pár órás időszakra is. A cég most azon dolgozik, hogy a Share Now a városi közösségi közlekedés integrált része legyen.

Az OncoVR tartósan kórházban fekvő, főként daganatos gyerekek szorongásoldását, ezáltal gyógyuláshoz vezető útját támogatja egyedi fejlesztésű, virtuális valóság kalandjátékával. A fiatal szakemberekből álló csapat 2017-ben kezdte meg munkáját, jelenleg országszerte több intézményben alkalmazzák a terápiát kiegészítő módszerüket. Legújabb projektjük az MR vizsgálat előtti szorongáscsökkentés azáltal, hogy a virtuális valóságban bemutatják magát az MR vizsgálatot egy 360 fokos környezetben.

Patakfalvi Dóra: Dolgoztatok valaha a másik oldalon: Márk nonprofit szervezetnél, Sándor üzleti vállalkozásban?

Koralewsky Márk: Én nem merészkedtem még egy olyan nehéz területre, mint amilyen Sándoré.

Erdős Sándor: Mivel én gyerekpszichiáterként, az állami egészségügyben dolgozom, ezt for-profitnak semmiképp nem lehet nevezni. Én sem dolgoztam még másik szektorban.

P.D.: Ami most elsődlegesen összeköt benneteket, az a technológia. Ezen túl milyen kapcsolódásokat találtatok egymással?

K.M.: Azt például, hogy mind a ketten olyan szolgáltatást nyújtunk, ami mindenki számára ismerős, mégis azáltal, hogy egy új technológiát kínálunk, kicsit nehezebben értik meg az emberek. Úgyhogy sokszor mindketten „megértetési” problémákkal küzdünk.

E.S.: A napokban tartottam egy előadást egy pszichiátriai kongresszuson, ahol tizenkét percem volt arra, hogy elmagyarázzam az embereknek az OncoVR lényegét, és láttam a nagy pislogó szemeket: hogy ez mind szép és jó, de mit kellene nekünk ezzel kezdeni. A Share Now-val is ugyanez a helyzet: amikor az ember már kipróbálta és használja, érzi, hogy mennyire megkönnyíti az életét, viszont eddig el kell jutni: rá kell venni a használót, hogy töltse le az appot, vagy esetünkben vegye fel a szemüveget. Ehhez rengeteg helyen kell megjelenni, rengeteg emberrel beszélni – óriási meló egyáltalán a küszöbig eljutni. Onnan már a technológia varázsa általában megoldja.

P.D.: Hová szerveztétek a találkozóitokat?

E.S.: Van egy csodálatos támogatónk, az Appy Nonprofit Kft., akik egy panorámás irodát biztosítanak nekünk a Nyugati téren, ami sok más gyerekekkel foglalkozó szervezetnek is helyet ad. Ez ideális helyszín volt arra, hogy munkaidő utáni levezetésként még nyúzzuk egymást kicsit délutánonként.

P.D.: És mik voltak a találkozó legizgalmasabb pontjai?

K.M.: Az első találkozásunk alapvetően arról szólt, hogy megosztottuk egymással, ki mivel küzd. Az távolról is látszik, hogy a nonprofit szervezeteknek egyre nehezebb, és a Covid-időszak alatt elindult pozitív hozzáállás a civil szervezetekhez kezd lassan elmúlni, emiatt egyre hangosabb ez a szektor, hiszen minden szervezet próbál forrásokhoz jutni. Ez pedig nyilván nem kedvez a kis, alulról szerveződő nonprofit cégeknek, mint amilyen az OncoVR is, ami mögött nem áll egy hatalmas, milliárdokkal kitömött mágnás. Ráadásul az OncoVR azzal a nehézséggel is küzd, hogy nem a végfelhasználóhoz kell beszélnie, hanem egy közvetítőnek. Tehát olyan kicsit, mint a business világban a B2B2C, ahol először azt az embert kell meggyőzni, aki majd meggyőzi a végfelhasználót. És a mai túlterhelt világban meggyőzni valakit, hogy fordítson valamire plusz energiát, amit amúgy is csinál, kemény kihívás. Úgyhogy azon kezdtem el gondolkodni, hogy üzleti oldalról érkezve, a forprofit gondolkodásommal hogyan segíthetem egy ilyen, rendkívül hasznos szolgáltatás vizibilitásának növelését.

Az is érdekes volt, hogy mindeközben több ötletmorzsa született meg a mi szolgáltatásukkal kapcsolatban is, mert Sándor kívülről nézve mondott néhány triviális meglátást, ami az én közeli perspektívámból nekem fel sem tűnt. Szóval azt is elhoztam a találkozóinkról, hogy néha érdemes madártávlatból is ránézni a munkánkra.

E.S.: Én is a láthatóság témáját emelném ki a beszélgetéseinkből. Alapvetően én orvosként dolgozom, emellett végzek alapítványi munkát és kutatómunkát, amiknek van egy finanszírozási, illetve kommunikációs része is. Ugyanis végezhetünk mi bármennyire sikeres tudományos munkát, ha ezt nem látja senki, vagy nem finanszírozza meg senki, akkor szinte semmit nem ér. Ezért nagyon fontos, hogy lássuk és valamennyire integráljuk a forprofit szektor szemléletmódját, mert csak így teljesülhet az a végcélunk, hogy a virtuális valóság a közeljövőben elérhető legyen akár minden magyar kórházban, a gyerekek és akár a felnőttek számára is. A nonprofit szektorban tehát muszáj forprofit elemeket is alkalmazni, ezért a Márkkal való közös munka sok olyan impulzust ad nekem, ami a jövőben szerintem nagyon sokat fog segíteni az alapítványnak.

P.D.: Az előbb szóba kerültek a Covid évei, amiket azóta újabb krízisek követtek. A pandémia időszaka milyen tanulsággal szolgált nektek?

K.M.: Nekem egyértelműen azt a tanulságot hozta, hogy minden rossz szcenárióra fel lehet készülni vagy kellő nyitottsággal a legtöbbet le lehet küzdeni, és nyitottan kell állni mindenféle változás előtt. Az infláció például a cégünk életében nagyjából 180 fokos fordulatokat hozott, de már sokkal erőseben, rugalmasabban tudtunk nekiállni a megoldásoknak. Oké, ma az inflációval kell kezdeni valamit, holnap meg majd valami mással. Megtanultunk nem aggódni a problémák miatt. Olyan ez, mint a klímaszorongás: félhetünk, de sokkal jobban járunk, ha inkább dolgozunk a megoldáson. És a Covid megtanította nekem és a világnak azt is, hogy nem az jelenti a minőségi munkát, ha bent ülsz az irodában, lehetőleg a nap 24 órájában, hanem lehet igenis dedikáltan, jól fókuszálva, akár öt percet is dolgozni hatékonyan.

E.S.: Nálunk az érzékenyítésben segített sokat a Covid, két oldalról is. Az egyik az, hogy a távolságtartás, a maszkviselés, a bezártság hasonló ahhoz, amit a gyerekek átélnek a kórházban, így könnyebben el tudtuk magyarázni mindenkinek, hogy a gyerekek mit élnek át közben. Másrészt a társadalom is érzékenyebb lett, a nonprofit szektor emiatt nagyon sok anyagi támogatást kapott. Azok az éveknek a bevételeire a mai napig tudunk támaszkodni.

P.D.: Mit gondoltok, hogyan lehetne a nonprofit és a forprofit szcénát hatékonyabban összekötni? Egyáltalán szükség lenne erre?

K.M.: Ez egy nagyon érdekes kérdés. A Share Now viszonylag aktív a Bridge-ben, mert azt gondolom, hogy az előző vezető és én is segítő személyiségek vagyunk. És hála Istennek egyre több etikus és érzékeny vezetővel találkozom, és ezek megtalálásban nagyon sokat segít a Bridge Budapest is. Sok nonprofit szervezetben azt hiszik, hogy segíteni csak pénzzel lehet, és nyilván azzal is lehet, de időt és energiát is lehet adni. Vagy kontaktot: ismerek valakit, megadom a számát, tessék, és lehet, hogy annak a cégnek sok éves szenvedését oldottad meg azzal az öt perc odafigyeléssel. Egyszerűen szerintem a nyitott embereket kell megtalálni és őket egy platformra hozni, és alapvetően nagyon hiszek az érzékenyítésben is: ki kell pukkasztani azokat a társadalmi konvencióbuborékokat, amikben élünk. Én egy rendezett családból jövök, és tanár szülők gyerekeként sosem volt hiányom abban, hogy este segítsenek a matek házimban, vagy kapjak reggelit. Nekem is rá kellett döbbennem, hogy nemcsak az a mikroközeg létezik, amiben felnőttem.

E.S.: És itt körbe is értünk, mert onnan indultunk, mennyire nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy mivel foglalkozunk, és itt ugyanez a probléma. Szerintem nagyon sok jó ember van ebben az országban, csak nem biztosan tudják, hogy nekik forprofit vezetőként miért jó beszállni egy ilyen együttműködésbe. A nonprofit és a forprofit oldalnak is jót tenne, ha közeledne egymáshoz, és sokszor éppen a lesajnált nonprofit szektor tud mutatni működésbeli praktikumokat, mivel nekünk sokkal kisebb büdzséből kell sokszor ugyanazokat a dolgokat megoldanunk. Viszont én nem mindig látom ezt a bizonyos buborék-kipukkasztást, amiről Márk beszélt, vagy hogy a forprofit cégek szeretnének velünk együtt dolgozni. Ezért csodálatos a Bridge Budapest, mert platformot ad a kapcsolódásoknak. Magunktól idáig eljutni, találkozni ezekkel az emberekkel, őrült munka lett volna, és talán soha nem is jött volna össze.

P.D.: A ti személyes legális szorongáscsökkentőtök micsoda?

K.M.: Hogy reggelente hatra járok dolgozni. Jellemzően én is kicsit aggódó személyiség voltam, és nekem ez hozta meg a megnyugvást: korán fekszem, és együtt indulok a nappal, éjszaka meg úgysem történik semmi. Még hajnalban elmegyek valamit mozogni is, ami szintén jól kikapcsol, és mire beérnek a kollégáim kilenc-fél tízre, addigra én már felkészülten várom őket. Nekem iszonyatosan sokat segített abban, hogy kiegyensúlyozottabb legyek.

P.D.: Ez valamilyen Szílicium-völgyi modell?

K.M.: Nem, ezt nem egy pozitív mindset könyvben olvastam, hanem organikusan alakult ki nálam, és csak retrospektív tudom azt mondani, hogy ez hozta el nekem a megoldást. Néha rossz azért, amikor délután kettőkor már azt érzem, lassan le kellene feküdni aludni.

E.S.: Én megfordítom: én imádok aludni, és sokban hozzájárul az életemhez, ha eleget tudok aludni. A mozgás is nagyon sokat segít. És mivel segítő tevékenységet végzek, elengedhetetlen, hogy legyenek kollegiális, baráti vagy családi találkozásaim, egy-egy jó beszélgetés nagyon sokat tud segíteni.